Drága Fénytestvér! Amikor a spiritualitással kezdtem foglalkozni, én úgy szoktam hívni,még gyermek voltam belőle...az elinduláshoz először a megismerés szegődött útmutatómul.Megismerni a fátyolon a nemláthatón túli világot...Az Angyalok voltak az elsők,a színek a tanítások a felfedezés,hogy milyenek az energiák,melyeket addig észre sem vettem.A fény...az angyalok jelképezték Istent nekem akkor,de mégis ő volt a lényege ennek a színes forgatagnak...Nagyon élveztem!Mindent tudni akartam,mindenkin lógtam és mindent megkérdeztem,mert olyan vágy égett bennem,hogy mindent tudni,érezni,hallani,látni szerettem volna... Aztán eljött az idő,amikor megmutatta a kemény tanulás is magát...Terhelni kezdtem azokat,akik tanítottak,mert sok kezdtem lenni az állandó tudás vágyammal és megkaptam az első ego pofont is,melytől egy hétig beszélt a fejemben,egészen addig,míg Uriel Arkangyaltól megkaptam a helyreigazítást...:) Amikor ezek a történések megjelentek,szerencsére,ezek az emberek,(bár nem mind),De volt aki meg is beszélte velem,szembesített,segítve engem a megértés útján...ami nagy lépés volt,hogy felismerjem,mit is csinálok... Fantasztikus ráébredés volt arra,hogy ne kívülről,hanem belülről kutassak,magamban keressek! El is kezdtem... Saját látószögemből ismertem meg az Angyalokat, a színeket, az energiákat, a fényeket és közeledtem Isten felé...Azok,akik kívül voltak ezen...segítők,segítettek oldani azokat az előző élet beli traumákat,melyeket a lélektörténetem tartalmazott...Ami a poklot és a mennyet is megismertette velem... Ez az út,már 10 éve tart... Rengeteg előző életemet ismertem meg,újra és újra a pokol bugyraiba kerültem,újabb és újabb előző életbeli tarumát,problémát oldottam,miközben a képességeim fejlődtek,erősödtek,s már nem volt szükség rá,hogy mások segítsenek,mert képes lettem gyógyítani magamat úgy,mint mást.S közben megértettem,nem egy kívül lévő Isten felé tartok,hanem a bennem létező Isten felé,aki egy vagyok az egy Istennel.De néha szükség van a külső rálátásra,ezért mindig voltak mellettem olyan segtíők,akik a barátaim is egyben és megengedhettem nekik,hogy minden lássanak belőlem.Mindent,ami gyenge pont bennem.Végtelenül hálás vagyok ezeknek az embereknek!Megtanítottuk egymást az őszinteségre és a bizalomra... Megismertem a nélkülözés és a bizonytalanság majdnem minden oldalát.A fájdalom, a kirekesztettség,a félelem, az elítélés sok oldalát láttam,éreztem.Mély nyomokat hagyott ez bennem... De ugyanakkor a feltétel nélküli szeretet,valahogy mindig ott bújkált,az elfogadás és a szerencse is folyton jelezte,hogy vigyáznak rám,csak éljem meg,amit kell!Én akartam fejlődni,nagyon és gyorsan...hát tessék...azt csak úgy lehet,ha jön a probléma,megoldom,jön a probléma,megoldom,jön,megoldom...jön...és nagyon,de nagyon elfáradtam... Volt,aki eljött hozzám 10 kezelésre,aztán megkérdezte...:még mindig va? -Én 10 éve csinálom-válaszoltam... De volt egy pont,ahol nagyon elegem lett abból,hogy még mindig csináljam,hogy ennek soha nem lesz vége,hogy menyi előző életemet kell még megismernem.Mikor pihenhetek egy picit?Mikor taníthatom,amit már tudok,mikor adhatok végre?Mert bár tanítottam és segítettem,mindig azt kerestem,hogyan csinálhatnám még jobban? Valahogy mindig ott lebegett a levegőben,hogy nem vagyok elég jó...És ezt kaptam a külső világomtól is,néha,pont,amikor nagyon nem számítottam rá...dehát,ha bent van,kint is van...nem igaz? A nélkülözésben.eljutottam odáig,hogy már nem tudtam tanítani,nem tudtam kifejezni magam,mert nem értékeltem magam eléggé...Még mindig ott volt,hogy nem vagyok elég jó...De belül, a segítőim azt súgták,elég jó vagy,ne csináld tovább,álj le,pihenj,adj magadnak,lazulj el...Minden rendben van! Elhittem,de mivel a mindennapjaimban ez nem látszott,próbáltam még helyre hozni,amit már nem is kellett...Nem csináltam mást,mint erőlködtem...Csak erőlködtem...és végül úgy elfáradtam és befordultam és egyedül maradtam, hogy eljutottam önmagamhoz,az ellazuláshoz, a belső melegséghez,amit csak én adhatok magamnak,miközben kívül,úgy látszik,semmi sincs rendben... És akkor sírtam egy napot....csak úgy,mert elengedtem és másnap megjött a felismerés...amikor végig tekintettem sok elmúlt napon és éven...Hogy miért nem vagyok elég Jó?! Mert nem bocsátottam meg önmagamnak! Hiába tudok,hiába szeretem magam,hiába adok magamnak,ha mélyen belül...ott van,amit ki tudja mióta hordozok magamban-magomban,mely tükröződik a családomban és barátaimban, ha nem bocsátok meg magamnak az egész lélektörténetem alatt elkövetett "hibákért", "bűnökért",addig nem leszek elég jó... Megbocsátok Önmagamnak! Hogy miért osztottam ezt meg veled?Mert ha ismersz valakit,a része vagy.Olyan része,mely ebben az életben tükör.És én szeretném,ha az életemben lévő tükrök gyógyulnának és az életedben lévő tükör tisztulna...Mert ha benned is ott ez a probléma,ismerd fel,hogy nem vagy vele egyedül,ha küzdesz vele,tudd,hogy valaki megért,hogy lásd magad jobbnak,mint képzeled,mert elég jó vagy... S ha elolvastad,rád is tartozik... És mert Szeretlek!